Megszületett a várt áttörés. Meglett az idei szezon első aranyérme!
Idén is elindultunk az Ezüst Szalagon, melyet szintúgy nagyon szeretünk a maga 80 km-es távjával, illetve az éjszakai vitorlázással egy kihagyhatatlan állomása a 2021-es Kékszalag felkészülésünknek.
Ahogy az egy Ezüst Szalagtól elvárt, az idei verseny is tele volt meglepetésekkel és izgalmakkal. Rögtön a verseny kezdete előtt 40 perccel konstatáltuk, hogy a hidraulikából elment a nyomás. Ez meggátolja, hogy a kormányos finoman tudja állítani a nagyvitorlát és a közel 15-18 csomós szélben ennek igen fontos szerepe van, azonban Fehér Peti csapattársunk, egyből kirohant a motorossal a közeli kikötőbe és szerzett nekünk egy kicsi, kézi biciklipumpát, ami meg is oldotta a problémát. Ezúton is nagyon szépen köszönjük Attilának, a hősünknek a segítséget.
Közvetlenül a rajt előtt reffeltünk a vitorlán, illetve felhúztuk a legkisebb orrvitorlánkat. Ezzel a felállással egészen a verseny első 15-20 percében jók voltunk, azonban utána gyengült a szél és tudtuk, hogy vissza kell váltanunk. Először kireffeltünk, majd nemsokára rá váltottunk a code zero-ra.
Egészen Balatongyörökig cirkáltunk ezzel a konfigurációval, és a jó csapatmozgásnak, erős hajóvezetésnek és kiváló trimmelésnek köszönhetően úgy éreztük, hogy kihozzuk a maximumot a hajóból. Nekünk sikerült legkorábban venni a bóját, de tudtuk, hogy most jön csak a verseny neheze, amikor is az éjszaka leple alatt vissza kell bőszelezni Balatonföldvárra.
A bójavétel után, váltottunk a gennakerre és elindult a rohanás. Nem is sokkal a pályajel vétele után be is sötétedett. Ilyenkor nagy szerepet játszik a meteorológiára felépített taktika. Folyamatosan figyeljük, hogy honnan várható frissülés a szélben, és közben próbáljuk az ellenfeleket is szemmel tartani, mivel, ha egyszer eltekint az ember, utána már nagyon nehéz megtalálni őket a sötétben.
Az Ezüst Szalag vége is tartogatott izgalmakat. Az RSM csapata ugyanis feltűnt és rohamosan csökkent a távolság köztünk. Végül hamarabb elértük a célvonalat, mintsem utolértek minket, de kevesebb mint 90 másodperc volt a kettő csapat között, ami igazán kiélezettnek számít egy több mint 5 órás versenynél.
Köszönjük a szurkolást, köszönjük a bizalmat és ismételten hatalmas gratuláció az RSM és Team Black Jack csapatainak a második és harmadik helyezésért!
Fotók: Mohácsi Marcell
Szöveg: Horváth Miklós
Teljes galéria megtekinthető ezen a linken!