Egy nagyon hasznos hétvégén van túl a csapat. Szombaton és vasárnap is szuper körülmények között, sok versenytárssal tudtunk készülni a jövő heti versenyszezon kezdetére. Felvételeket és a képeket pedig itt a honlapunkon vagy a Facebook oldalunkon nézhetitek meg.
Nos, de ebben a blog sorozatban, nem csak a hétvégékről szeretnénk beszámolni, de magát a vitorlázást is szeretnénk bemutatni nektek. Ehhez pedig hasznos megismerni, hogy mik a szerepek egy D35-ös katamaránon.
Összesen hatan vagyunk a hajón és mindenkinek megvan a pontos szerepe és feladatköre, hogy a lehető leggyorsabban haladjon a hajó. Most a hat szerepből egyet szeretnék röviden megismertetni.
Kezdjük is a kormányossal. A kormányosnak több fő feladata is van, köztük a hajóvezetés. A csapatra, a műszerekre és a tapasztalatára támaszkodva folyamatosan a sebesség és irány kombinációját optimalizálja fejben, hogy a lehető legrövidebb idő alatt jusson el a hajó A-ból, B-be, megelőzve a versenytársakat. Ez egyfelől tudomány, de talán ugyanannyira művészet is, mert a sikeres kormányosok minden egyes méterért ‘megküzdenek’, érzik a hajó dinamikájából, hogy mikor lehet apró előnyökre szert tenni, ami egy Kékszalag, közel ~170km-én éppen jelentheti az első vagy a második hely közötti különbséget.
A következő posztokban megtudhatjátok, hogy miért fontosak a trimmerek, mi a kormányos és boat captain között a különbség, vagy hogy mit is csinál a foredeck. Mi viszont fejben már a most szombaton induló versenyszezonra készülünk. Reméljük, hogy sokatokkal találkozhatunk a Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíjon.
A hétvégéről készült teljes galéria megtekinthető itt!