Üdv mindenkinek!
Most szombaton elindult a vitorlás versenyszezon. A hagyományokhoz hűen megtörtént a vitorlabontás, illetve megrendezésre került a Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíj.
Vitorlázásban 2 fő versenytípus van: a pályaverseny és a túraverseny. A mi csapatunk főként az utóbbi versenyekre fókuszál, hiszen a Kékszalag is egy igen hosszú túraverseny.
(A bejegyzés végén olvasható a két versenytípus sajátosságai.)
165 hajó nevezett a Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíjra, amiből ~130 el is indult, köztük 5 nagy katamarán. Mindig szuper érzés ennyi hajóval egyszerre a szeretett tavunkon találkozni. A verseny egy hagyományos túraverseny volt, ahol egy előre meghatározott távot kellett teljesíteni, amit nem befolyásol a szél iránya vagy ereje. Idén a már megszokott Balatonfüred-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred pályán versenyezhettünk.
A rajt gyenge pár csomós keleti szélben történt. Mi nagyon jól elkaptuk a rajt pillanatát, vezető pozícióból kezdtünk. Miközben a versenytársaink elkezdtek a vízközép, déli part felé tendálni, mi kitartottunk az északi part mellett, bízva az innen érkező frissülésnek.
Harminc perccel a rajt után, teljesen leállt a szél és mindenki az itt-ott feltűnő szélcsíkokat kereste. Sajnos a szél déli irányból kezdett felépülni, ami a versenytársaknak kedvezett, így mi csak ötödikként tudtuk venni az első pályajelet a katamaránok között.
Az első pályajel után bele is kezdtünk az üldözésbe Tihany irányában, és ezen a szakaszon feljöttünk a negyedik helyre, nem sokkal lemaradva a harmadik helyezettől. Az utolsó Tihany-Balatonfüred szakaszon pedig mindent megtettünk, hogy még javítsunk, de már nem volt lehetőségünk feljebb lépni, így a negyedik helyen zártuk a versenyt 2 óra 26 perc vitorlázás után.
Egy nagyon tanulságos és remek versenyen vagyunk túl. Minden résztvevőnek gratulálunk, különösen az első három egységnek, az RSM, New Black Jack és Fifty-Fifty csapatának! Most hétvégén ismét találkozunk, a versenyszezon dübörög tovább a vasárnap megrendezésre kerülő Pünkösdi Regattával. Mi ott leszünk!
A hétvégéről készült teljes galéria megtekinthető itt!
Tudástár: Pályaversenyzés vs Túraversenyzés
Túraversenyzés: Hosszabb rövidebb túraversenyek is megrendezésre kerülnek a Balatonon. Leghosszabb hazai túraverseny a Kékszalag, amelynek távja 144 km légvonalban, és a teljes Balatont meg kell megkerülni megállás nélkül a versenyzőknek. Legfontosabb különbség, hogy ezeken a versenyeken, adott fix pontok között kell lehető leggyorsabb navigálni. (nem a szél arányához igazodik a pálya) Ugyan itt is vannak hajóosztályonkénti eredmények, de a mezőny itt együtt indul, és nem hajótípusokként.

Balatoni Évadnyító verseny pályárajza
A pályaversenyzés: Versenykiírás függő, hogy a versenyzőknek milyen pályát kell teljesíteniük, ezt hajóosztályokhoz igazítják legtöbbször. A pályát a versenyrendezőség tűzi ki mindig a szél irányához viszonyítva. A rajtvonalat megpróbálják a szélhez merőlegesen kirakni és ahhoz igazítani a többi szakaszt is. Pályaversenyeken hajóosztályok külön versenyeznek, az azonos hajótípusok egymással küzdenek, így itt jobban érvényesül a hajókezelés és a manőverezés.